Emlékek...Ahogy telnek az évek, mindig egyre több és több lesz belőlük. Némelyik édes, kellemes, és szeretettel gondolunk vissza rá, és vannak olyanok is, amik ha eszünkbe jutnak könnyes lesz a szemünk, vagy görcsbe rándul a gyomrunk...
Hiába is akarjuk őket elnyomni, elfelejteni, valahogy mindig eszünkbe jut. Jöhet egy illat, egy szín, egy íz, egy zene, vagy bármi és újra átéljük mindazt, ami épp jóleső volt, vagy amitől épp állandóan csak menekültünk volna.
Néha jó lenne, ha kiválaszthatnánk, hogy milyen érzés maradjon bennünk egy emlékről... De a legjobb mégis csak az lenne, ha azt is kiválaszthatnánk, hogy melyikre szeretnénk emlékezni, és melyikre nem. Mostanában egyre többet gondolkodom ezen, mert nagyon felgyülemlettek az érzések, emlékek bennem. Néha úgy érzem, hogy már nem biztos, hogy tudnék újra, "tisztán" kezdeni bármit, mert mindig ott van az a sok minden régről, ami meggátol abban, hogy gyermekien naivan belevágjak dolgokba. Valahogy mindig megszólal félúton a vészjelzőm, és úgy érzem néha, hogy már kikapcsolhatatlan...
Keresem a hibákat, a hézagokat, keresem azt, amibe belekapaszkodhatok, hogy ne égessem meg magam újra. Csak a gond ott van, hogy ettől függetlenül mindig sikerül... Valahogy érzékem van arra, hogy mindig beleessek ugyanabba a hibába, hiába hiszem azt, hogy már tanultam belőle eleget, és még mindig nem tudom néha, hogy merre lavírozzak ebben az élet nevű játékban...
Jó lenne valaki, aki elfeledtetné velem mindazt, amit szeretnék kiverni a fejemből. Jó lenne, ha valaki bebizonyítaná az ellenkezőjét annak, amiket tapasztaltam, ha valaki elém rakná azt a bizonyos tiszta A/4-est, ha már nekem kifogyott... Ha megfestené színekkel, hangokkal, illatokkal, ízekkel, érzésekkel, aztán hajtogatna belőle egy papírhajót és vízre bocsájtaná a szívem rejtett kis tengerszemében, hogy úszhasson végre a boldogság felé... (húúú de költői voltam... :D) De vajon képes lennék elfogadni? A sok minden után vajon lehet még újra kezdeni?
A remény valahol még mindig bennem van. Tudom azt, hogy ha egy rossz emléket idéző dolgot újra és újra előveszek, egy idő után már tompul a fájdalom, már jöhetnek újabb "pavlovi reflexek" és talán egyszer már nem a régi emlék fog eszembe jutni, ami fájt, és égetett belülről, hanem az újabb, a vidámabb....
Utolsó kommentek