A boldog párkapcsolatban élők mindig azt mondják, hogy amikor megtalálod az igazit, azt az embert, aki a másik feled lehet, azt azonnal érezni fogod. Sőt, nemhogy érezni, tudni fogod. Amikor megpillantod, amikor megérint, amikor megérzed az illatát azonnal rád tör majd az érzés, hogy végre haza értél. Hogy nem kell tovább keresgélned az élet tengerében. De vajon mi van akkor, ha teljes bizonyossággal tudod, hogy megtaláltad őt, de valamiért mégsem működik?

Évekig keresgélsz. Rosszabbnál rosszabb kapcsolatokba menekíted magad, ahol nem vagy igazán boldog, és csak azért mész bele, hogy ne legyél egyedül. Mert a barátaid már mind ezer éve párkapcsolatban élnek, mert már legalább egy gyerek van mindenhol, és nem akarsz kilógni a sorból. Aztán egyszer csak megjelenik Ő...a legapróbb rezdüléseire is azonnal ráhangolódsz minden megerőltetés nélkül, kitalálod minden gondolatát, ahogy ő is a tiédet, és az egész annyira tökéletes, hogy este félsz elaludni, mert ha felébredsz attól tartasz, hogy az egészről kiderül, hogy egy álom csupán. Életedben először elkezdesz tervezgetni, és minden este elalvás előtt hálát adsz azért, hogy ő melletted szuszog. Aztán egyszer csak valami megváltozik. Egyik napról a másikra egy hatalmas falat növeszt közétek. Próbálod áttörni, de nem megy, pedig bevetsz mindent, hogy sikerüljön. Hónapokig építgetsz stratégiákat, melyek néhány másodperc alatt összedőlnek. És mi az indoka? Nem tud konkrétat, csak talán annyit: már nem tud szeretni. Nem te tehetsz róla, de túl sok volt az élet amit élt. És úgy, ahogy berontott az életedbe el is tűnik. Ezzel nem a szíved egyik darabját, hanem konkrétan véredet, húsodat, az egész lényedet magával viszi. Már nincsenek nappalok és éjszakák. Minden pillanat üvölt a hiányának fájdalmától. Aztán néha, mikor a sors eléd dobja forgószél szerűen sodor végig rajtad és rajta, újból feltépődnek a sebek, hogy még lassabban és még fájdalmasabban hegesedjenek. Mégis engedsz, miközben tudod, hogy hiába. Néhány óra boldogságért képes vagy hetekig, hónapokig szenvedni. Mert ha meglát ő sem bírja visszatartani az érzéseit. És megkezdődik az érzelmi csiki-csuki, az igazi macska-egér játék, ahol hol te vagy a macska, hol ő...

Aztán az élet melléd sodor valakit, aki megpróbálja pótolni mindazt, amit ő elvitt... Lassan tömögeti a lyukakat a szívedben, az agyadban, lelkedben. Teljes erőbedobással próbál téged megszelídíteni, és már néha azon kapod magad, hogy boldog vagy...de mégis... elég néhány mozdulat, egy illat, egy szín, egy hang és a kártyavár, amit nagy gonddal felépítettél vele azonnal összedől. Mert Ő, a másik, egyszerűen kiirthatatlan...mert végül te is úgy jártál, ahogy talán ő is egyszer...már nem tudsz szeretni... És a legrosszabb, hogy  a közös tervek, melyek komolyabbak, mint eddig bármikor, és minden más, amit kapsz, még fáj is, mert folyamatosan azt kérdezed, hogy tőle miért nem kaphattad meg mindezt?

De vajon lehet mindezt valaha megérteni? Lehet úgy, hogy tudod azt, hogy az aki a világot jelentette, nem ő lesz melletted? 

Aztán elgondolkodsz azon, hogy lehet csak tényleg egy álom volt az egész. Hogy csak te akartad, hogy minden olyan tökéletes legyen. De mégis, amikor a sors eléd penderíti és a szemedbe néz, tudod, hogy nem így van... a kérdés, csak az akkor...miért?