E/3

Valaki egyszer azt mondta, hogy az igazi azért az IGAZI, mert bármi is történhet, nem számít semmi, akkor is együtt lesztek és nem tudod őt elszalasztani. De ha mégis mindez megtörténik, akkor csak álomba ringattuk magunkat, és csak hinni akartuk azt, hogy ő a nagy Ő... De valójában létezik? Van nagy Ő az életben is, vagy csak maximum nyelvtan órán, vagy a billentyűzeten találkozhatunk vele???

Azt hiszem sokan vágják most rá, hogy igen létezik. De talán ugyanennyien mondják azt is, hogy nem... Én igazából még nem döntöttem, mert sok feltevéssel értek egyet ezügyben. Misztikus (romantikus) lányregények és filmek milliói foglalkoznak ezzel a témával már sok-sok éve. De vajon mi az igazság?

Például egy általam nagyon szeretett filmből idézve: ha létezik a nagy Ő, és találkozunk vele és együtt vagyunk és véletlen meghal(tehát nem önszántából hagy el, vagy hagyjuk el), és találkozunk valaki mással, akivel ugyanolyan boldogok leszünk, akkor most melyik a nagy Ő? Az első, mert a rangsorban ő volt az első, vagy a második, mert igazából az első nem is volt az, csak azt hittük, míg meg nem ismertük a másodikat? No, ez így már kicsit bonyolult, de azt hiszem még érthető :) De a dilemma adott.

Talán az is lehet, hogy sok nagy Ő van az ember életében, és csak rajtunk múlik hogy találkozunk-e bármelyikkel, és ha igen, pont melyikkel? A nagy Ő szerintem olyan valaki, akivel tudunk együtt élni, akivel kölcsönös a szeretet és a tisztelet és aki mellett ki tudjuk verni a fejünkből az összes korábbi kalandot, kapcsolatot, bármit, illetve nem szeretnénk másikat keresni. De ezt szerintem elsőre nem tudhatjuk. Az, hogy valaki a nagy Ő volt-e szerintem csak életünk végén fog kiderülni.

Viszont visszakanyarodva az előzőkhöz, ha úgy érezzük, hogy rátaláltunk egy ilyen  pasira, tényleg nem szabad elengedni. Sokan ugyanis későn jönnek rá arra, hogy az a valaki, aki korábban nem jelentett semmit, ma már a világot jelentené, csakhogy ő már árkon-bokron túl van, a bolygó másik felére költözött, és nem utolsó sorban talált magának valakit, akit nem az a lényeg, hogy szeret, vagy nem, hanem hogy nem MI vagyunk, tehát nagyjából egyenlő a nullával az esély, hogy az egész valaha  is olyan legyen, amilyennek megálmodtuk. És akkor már hiába minden. Küzdeni értelmetlen, vagy legalábbis nincs sok esély tehát legjobb, ha megtanulunk együtt élni a tudattal, hogy mekkorát is hibáztunk - ha tudunk együtt élni vele... Vagy reménykedünk, hogy mint a jó tengerész egyszer kiköt majd és újra visszatalál hozzánk...

Aztán sokan vannak, akik már nem vágynak a nagy Ő-re - vagy legalábbis azt mondják... Hogy csak valaki olyanra van szükségük, aki szereti őket, és akivel együtt lehet élni. De kérdem én: ahhoz nem kellene nekünk is érezni valamit? Ha valaki nőből van, és van lelke nem vagyok képes elhinni, hogy bele tudna menni egy olyan kapcsolatba, ahol nincsenek érzelmei!

Nem tudhatjuk mi vár még ránk, de egy biztos, hogy mindannyian vágyunk a boldogságra, a kiteljesedésre és a szeretetre. Egy kapcsolatra, mely mindent visz. Egy kapcsolatra, mely egyszer eljuthat odáig, hogy az E/1(én) és E/3(ő)-ből egyszer majd T/1 (mi) lesz, és hogy ez a "MI" örökké tart majd.