www....

Gyerekkoromban az egyik kedvenc elfoglaltságunk a csajokkal az volt, hogy újságokban szemezgettük a társkereső rovatokat, és könnyesre röhögtük rajta magunkat. Azt hittük, hogy ez csak az igazán szánalmas embereknek való, és hogy nekünk erre a büdös életben nem lesz szükségünk... Tévedtünk.

Talán időhiány miatt, talán mert a lustaság fél egészség, de az is lehet, hogy csak azért ismerkednek az emberek interneten, mert manapság már ez a szokás.

Kisebb közvélemény kutatásba kezdtem ezzel a kérdéssel kapcsolatban, és elég érdekes tapasztalatokkal találkoztam. No de lássunk itt egy példát, és az akciók reakcióit :)

Eldöntjük, hogy márpedig akkor most mi itt a neten fogjuk megtalálni a nagy Ő-t,és körbenézünk, hogyan is működik. Beírjuk, a varázsszót a keresőbe "társkereső", és azonnal többszáz oldal tárul elénk. Átnézzük, kiválasztjuk, regisztrálunk. Aztán elkezdjük "szépítgetni" az oldalt. Feltöltjük azt a múltkori jól sikerült buli képet, meg azt, amin az a szuper felső van rajtunk, aztán jöhet a többi: hajszín, szemszín, magasság, hobbi, végzettség....és azon kapjuk magunkat, hogy tulajdonképpen feltálaltuk magunkat vacsorára egy  akár több tízezer pasiból álló vér-és szex szomjas falkának. Sőt, ha még esetleg elő is fizetünk valamelyik szolgáltatásra, no akkor aztán nincs megállás.Csak arra kell vigyáznunk, nehogy a szomszéd fiú, vagy neadjisten a főnökünk találjon meg valamelyik oldalon :)

Egyébként véletlen sem szeretném egyik ilyen oldalt sem megsérteni, ismerek olyan párt, akik ilyenen találtak egymásra, de be kell valljam, ez a kevesebb...

No szóval. Alig néhány perce vagy fenn a  hálón, máris megnéztek a kíváncsi szemek, és már legalább három levél csücsül a postaládádban. De mielőtt kinyitnánk ezeket venni kell egy mély levegőt, és mindenképp felkészülni arra, hogy elég kicsi a valószínűsége, hogy azonnal pont a mi hercegünk talált ránk. A levelek kb 90 %-a ugyanis sajnos egyazon dologról szól, és az nem más, mint hogy írójuk márpedig most azonnal, de nagyon és itt meg ott, és egyébként is...és még jól járunk, ha csak ennyi ,és nem keveredik bele egyéb kellemetlen obszcén sallang. A maradék 10%-ból kb 8 a "sziahogyvagy?" típus, aki leginkább informatikai területen dolgozik, állandóan ott ül a gép előtt, marhára unatkozik és nem tud jobbat kitalálni. No és az a maradék 1-2 % az, aki esetleg egyáltalán érdemes arra, hogy vissza válaszoljuk.

Aztán jöhetnek a levelezgetések, és ha szimpatikus akkor az első randi. De sajnos a gond az, hogy majdnem kizárt, hogy egy fehér ló fog leparkolni a találkahely előtt...

A furcsa az egészben az, hogy az itt fennlévő pasik szinte mind hihetetlen önbizalommal, és hazugságözönnel rendelkeznek. Kép persze nincs róluk, vagy ha van is olyan, amiről tutti fel sem ismernéd, ha szembe jönne veled az utcán. Viszont ha e-mailezgetésről, vagy chatelésről van szó hihetetlen szófordulatai vannak és hatalmas a meggyőző képességük. És ez egészen addig tart, míg meg nem beszélitek azt a bizonyos találkát, mert mikor már ott állsz vele szemben, bizony teleszalad az a frissen vásárolt több tízezres farmernadrág és volt-nincs önbizalom :)

Egyébként ami még nagy meglepetéssel töltöttel el: hogy vannak azonban olyan őszinte pasik is, akik nem kertelve kimondják, hogy ők bizony csak azért akarnak találkozni, hogy jól megdöngessenek valahol -miközben az adatlapjuk tele van mindenféle romantikus "keresemazigazit"-tal, meg hogy "csakkomolykapcsolatérdekel"... jah komoly, de mennyire??? - és  bármit képesek megtenni egy jó numera érdekében. De kérem, hol vannak akkor az illúziók? Hol van az érzelem? Hiszen mi nem ezért vagyunk itt-legalábbis nagy többségben biztosan nem.

Nos, azt hiszem ezek azok a tapasztalatok, amik a maradék bizalmat is elveszik. Hiszen hogyan is bízhatnánk meg egy pasiban, aki ilyeneket csinál? 

Számomra sajnos elég kiábrándító tapasztalatokkal találkoztam. A gond csak az, hogy ha az embernek tényleg nincs ideje és/vagy pénze  minden hétvégén eljárni bulizni, ismerkedni, az vajon hol teheti? Léteznek még igaz érzések, és tettek, vagy csak a kibertérben találhatjuk már meg a gyengédséget? 

Egy régi, nagyon régi történet jut az eszembe, egy bácsi mesélte, hogy találkozott a feleségével először. A történet rövid ugyan, de ennél romantikusabbat nem nagyon hallottam. Vidékről utazott vonaton Budapest felé, és a vonat valamiért megállt és órákig vesztegelt a síneken. Már esteledett, nem volt áram sem ezért a sötétben ücsörögtek az emberek. A bácsi (akkor még fiatal ember) úgy döntött körbe jár a vonaton, majd egy helyen le szeretett volna ülni, és megkérdezte a kabinban ülő fiatal lányt, hogy megengedi-e, hogy oda üljön hozzá. A lány engedte, pedig nem is nagyon látták egymást a sötétben. El kezdtek beszélgetni, a vége pedig az lett, hogy mire a vonat elindult a fiú elkérte a lány CÍMÉT, és másnap becsengetett, hogy elvigye randevúzni. Nemsokkal ezután már meg is tartották az esküvőt.

Akkoriban még sem mobil telefon, sem internet nem volt. Mégis megtalálták az emberek az igazit. Mégis tudták tartani a kapcsolatot. És nem volt szükség semmiféle netes társkeresőre.

A mai rohanó világ kár, hogy nem engedi ezt. Rossz érzéssel tölt el, hogy gyerekeink ( ha egyáltalán lesznek valaha) már ezt fogják természetesnek érezni.