Ma egy elég kényes témát szeretnék boncolgatni...

Megismerkedünk egy pasival, aki helyes, kedves, jó modora van, humoros, megfelelő az egzisztenciája, csak egy "aprócska" probléma van vele: "boldog párkapcsolatban él", vagy neadjisten nős, és van neki 2,3,x gyereke.

Az éremnek két oldala van, tehát nem szeretném senkinek az érzéseit megbántani , és meggyőződését átformálni, ezért mindkét helyzetre próbálok megoldásokat mondani, és véleményt alkotni - de akinek meg nem inge, és rám hallgat azt csinál amit akar :)

Általában az ilyen pasi mindig azzal indít, hogy a házassága /párkapcsolata romokban hever, hogy már csak a megszokás, vagy a gyerek(ek) tartja össze őket. Sajnáltatják magukat hol okkal, hol ok nélkül- de szerintem a legtöbb esetben ok nélkül, bár lehetnek azért kivételek.

Viszont amikor előadja nekünk a gyámoltalan madárkát, aki csak egy áldozata ennek a szörnyű kapcsolatnak, ahol a "házisárkány" állandóan csak bántja őt, meg félre nézeget, előtör belünk az anyatigris, és eldöntjük, hogy mi most akkor jól megmentjük a mi egyetlen összetört szőke hercegecskénket. Csak az a baj, hogy a hercegecske sokszor csak azért adja elő magát, mert felgyúlt benne újra a vadászösztön, és hát hogyan másképp is tudna vadászni egy az évek során már az ujjára gyógyult gyűrűvel...

A gyenge flörtök, az ártatlan beszélgetések még bele is fér(né)nek egy ilyen esetben, de a gond akkor kezdődik, ha elindul bennünk egy érzelemcsíra, és beleszeretünk, de menthetetlenül. Mert a fickó bizony egy idő után rájön, hogy ha egy kapcsolatból épp szabadulni akar, vajon miért is kötné be máris újra a fejét? És akkor nőtársunk belekerül egy örökös csiki-csukiba egy olyan (kimondom) megalázó szerepbe, aminek csak ő maga vethet véget, mert a pasi talán sosem fogja...

Vagy nem adja fel, és harcol, aztán hátha beleesik a nagy számok törvényébe és elnyeri választottja szívét.

Figyelem igaz történet következik (olyan, mint a mesében, tényleg)

Szóval. Adott hősnőnk, aki egy belevaló csajszi, aki megismerkedik egy külföldi gazdag cserediákkal, aki megkéri a kezét, majd néhány hónap múlva haza költözik szülőotthonába és eltűnik, mint a kámfor. Ekkor nőtársunk rendesen kiakad, és elkezdi kérdezgetni szerelmének ottmaradt barátait, hogy mi lehet az ő egyetlenével, mikor is kiderül, hogy az ő hercege bizony tart otthon egy hercegnőt, és egy egész fészekalja gyereket. Erre ő felszívja magát bevágódik a kocsiba, majd éjnek évadján becsenget a rezidenciára, azzal, hogy "itt vagyok, ezt és ezt ígérted, mostmár akkor tessék is betartani", és erre a herceg kilép az ajtón, becsukja maga után és elválik....és azóta boldogan élnek...

Ebből a történetből is merítkezhetünk ugyan, de sajnos a legtöbb esetben nem így végződik a történet.

A másik dolog, ami fontos. Egy férfi, aki egyszer megteszi, hogy elhagy egy családot egy másik nőért, vajon mi a garancia, hogy nem fogja újra megtenni? És akkor, ha egyszer mi lennénk az a bizonyos "házisárkány", vajon hogyan éreznénk magunkat, ha egy másik nő ádáz pillantásokat ránk vetve karon fogná hőn szeretett pasinkat, férjünket és elnyargalna vele a naplementében?

Aztán van az a helyzet, amikor a férfi tényleg rosszul választ, és keresi a kiutat. Amikor a "házisárkány" tényleg házisárkány, és nagyon megnehezíti az életét. Nos azt hiszem ez az a helyzet, amikor érdemes megfontolni, hogy bevállaljuk tényleg a harcot.

Egy kérdés van csak. Hogyan tudjuk megítélni, hogy melyik esetről van szó? Nem voltunk ott a kapcsolatunk teljes időtartamában, és nem tudhatjuk a pontos verziót, hiszen még ha egyszer arra vetemednénk, hogy megkérdezzük a másik felet is, úgyis mindkettő a saját dalát fújná.

Dönteni nehéz. De azt hiszem sok sérüléstől óvhatjuk meg magunkat, ha megpróbáljuk inkább kerülni az efféle helyzeteket, és keresünk magunknak egy olyan fickót, akinek a múltja le van zárva, és akivel nem kell soha másodhegedűsként élnünk....