A mézesmadzag és a saller esete... (by A)

"Aki nőből van, az egészen biztosan tudja, miről beszélek. Aki nem tudja, az vagy nagyon szerencsés csillagzat alatt született, vagy majd megtudja. Egy olyan jelenségről van szó, amit mi, nők, amíg világ a világ, sosem fogunk tudni megérteni és megmagyarázni. Csak átéljük, és megpróbáljuk túlélni, mert ugyebár mi erősek vagyunk, meg majd mi megmutatjuk, blablabla…na igen…sosem fogjuk beismerni, de minden ilyen eset után kicsit belehalunk, sőt, mindig kicsit jobban. Mi is történik ilyenkor? Szóval adott egy pasi, akivel voltunk jó kapcsolatban, hosszú kapcsolatban, rövid ámde intenzív kapcsolatban, házasságban…teljesen mindegy, lényeg, hogy szerettük, de vége lett. Majd amikor már éppen kezdenénk kilábalni a krízisből, (pasink irányából természetesen) jön a békülős-újrakezdős fázis, a „valójában mindig téged szerettelek” típusú romantikusba hajló mondatokkal, amitől mindent megbocsátunk, elfelejtünk (persze, hangsúlyozzuk a nagy klasszikust: „megbocsátani lehet, de felejteni nem” – na ez nem igaz, simán el is felejtjük), és jön Pandora, tudjuk, az ő szelencéjével, amiből egyszer régen kieresztette a madárkát, a remény madarát, úgyhogy ezúton is köszi neki, rá kellett volna jobban zárni azt a lakatot! Szóval jön  a remény, amitől fel is dobódunk, ekkor mindenki megjegyzi: „Hű, te kivirultál!” És tényleg, így is érezzük. És ettől még jobb lesz, egyre jobb…és amikor ott tartunk, hogy már el is hisszük, nekünk is összejöhet egyszer, akkor: hopp! A pasink visszavonulót fúj, mert „időre van szüksége…” vagy „nem tudom, mit is érzek…” és egyéb ennél brutálisabb verziókat emlegetve, amit mi, nők úgy élünk meg, mintha az elhúzott mézesmadzag nyalogatása közben hirtelen egy büdös nagy sallernek köszönhetően a földre penderülnénk. És mi jön ezután? Egy hatalmas, örök kérdőjel…"

Ma egy különös és félelmetesen furcsa élményben volt részem. Adódott egy olyan lehetőség, amit már régóta szerettem volna kipróbálni, hogy milyen érzés, de még sosem mertem. Talán mert nem is nagyon volt rá alkalmam, és talán azért is, mert féltem az egésztől.

Ma este ugyanis megtapasztaltam azt, hogy milyen érzés az amikor egy óriáskígyó a nyakam köré tekeredik.

Néha előfordul, hogy az ember úgy érzi, hogy betelt a pohár, hogy nem bírja tovább. Hogy nem megy már minden úgy, ahogy szeretnénk. Ilyenkor sokminden megfordul a buksinkban.

Talán mindenki életében megtörténik egyszer. Talán mindenkinek van egy ilyen titka...de ha mindenkinek nem is, számtalan férfi és nő őriz magában egy ilyen, vagy ehhez hasonló történetet.

Lehet gyermekkorban, lehet fiatalabb, vagy idősebb korban, de egyszer biztosan találkozni fogunk azzal a bizonyos személlyel, aki miatt megváltozik majd a felfogásunk a másik nemmel kapcsolatban. Nem kell, hogy ez az első szerelem legyen. Lehet egy "visszajáró lélek" is... A szerencsésebb emberek azokat, akikre életük végéig így gondolnak majd, így nevezik: a párom, a feleségem/férjem. De sajnos a legtöbb ilyen történet nem ezzel végződik...

Ma egy elég kényes témát szeretnék boncolgatni...

Megismerkedünk egy pasival, aki helyes, kedves, jó modora van, humoros, megfelelő az egzisztenciája, csak egy "aprócska" probléma van vele: "boldog párkapcsolatban él", vagy neadjisten nős, és van neki 2,3,x gyereke.

Az éremnek két oldala van, tehát nem szeretném senkinek az érzéseit megbántani , és meggyőződését átformálni, ezért mindkét helyzetre próbálok megoldásokat mondani, és véleményt alkotni - de akinek meg nem inge, és rám hallgat azt csinál amit akar :)